Bevezető

Sziasztok!

 Andinak hívnak és azért hoztam létre ezt a blogot, mert gondoltam jó lesz kiírni magamból az elmúlt idő történéseit és hátha más esetleg tanulhat azokból a hibákból vagy hibáknak vélt dogokból, ami velem/ velünk történt meg.

A mi történetünk 13 éve kezdődött 2004. szeptember 30.- án.
Egy esti suliba jártunk, ahol az érettségit akartuk megszerezni.
Somának hívják Őt, akibe akkor este beleszerettem.
 Akkor még benne voltam egy komoly kapcsolatban, ami 2 éve tartott, de Somának olyan kisugárzása volt, ami hatással volt rám. Szakítottam az akkori párommal és Somával kialakult köztünk a kapcsolat.
Olyan szerelmes voltam és olyan boldog, amit szavakkal nehéz lenne kifejezni. Biztos sokan átélik ezt, legalábbis remélem, mert ez feledhetetlen...
Nagyon jól működött minden, 2 hét után megkérte a kezemet, amit most így már leírhatok, hogy nem teljesült be, mert soha nem házasodtunk össze.Volt olyan, amikor Ő szerette volna jobban, de olyan is volt, amikor én, aztán már nem volt fontos egyikünknek sem.
1 hónap után összeköltöztünk, és sikeresen leérettségiztünk.
Voltak vitáink, veszekedések és durva odamondogatások a másiknak.
 2005- ben elkezdtem egy nyomdában dolgozni, aztán később Soma is odajött dolgozni, együtt dolgoztunk. Szerencsére ez nem okozott kettőnk közt konfliktust, jól meg voltunk annak ellenére, hogy szinte a nap 24 órájában együtt voltunk.
Aztán, amikor 3,5 éve voltunk együtt szakítottunk. Nem sokáig tartott, de engem nagyon megviselt.
Már egy befizetett nyaralást kellett visszamondanunk, és aztán mielőtt kibékültünk bevallotta, hogy egy lány belépett az életébe, de végül mellettem döntött.
Én voltam, aki jobban akarta, de végül mondhatni, hogy jól sült el.
Teltek az évek, felmerült a családalapítás valamint az, hogy kimegyünk Angliába és ott fogunk élni.
Megbeszéltük, hogy legyen gyerek, és ha nagyobb lesz kimegyünk.
Aztán 2011. január 15,- én megszületett Zoé mindenki nagy örömére, mindenki nagyon boldog volt.
 Nem sokkal később a páromat kirúgták, de szerencsére hamar talált új munkahelyet.
Minden ment szépen a maga útján, elkezdtünk a tesó projekten dolgozni, közben onnan is elküldték a páromat és teherbe estem.
Anyukám segítségével vettünk egy lakást, amit fel kellett újítani.
Ez jól elhúzódott és a munka találás is nagyon nehezen ment.
Eltelt 6 hónap mire találtunk valamit és a párom újra munkába állt.
Közben voltak mindenféle próbálkozásai amit nem néztem jó szemmel, mert azok nem nyújtottak biztos megélhetést és hát lássuk be, hogy egy 1,5 éves kislánnyal és egy pocakban növekvő babával én mindenképp egy biztos munkát tudtam csak elképzelni.
Ebből is voltak vitáink, felmerült, hogy külön megyünk, aztán végülis minden rendeződött.
 Nagyon jó munkahelye lett, mondhatni, hogy szerette is.
Aztán 2012, december 28.- án megszületett a kisfiúnk Teó.
Jó ideig minden rendben ment, aztán áthelyezték máshova, ami engem aggódalommal töltött el, de aztán nagyon jó helye lett.
Közben kapott egy lehetőséget, hogy dolgozzon itthonról, amiről úgy gondolta milyen jó lesz.
Hát ideig óráig működött is, nagyon sok vitánk volt emiatt.
Felmerült a kérdés, hogy visszamegyek dolgozni, vagy bevállalunk még egy babát.
Hát, jött a baba.
Közben elkezdett keresgélni és hamar talált is, sőt egyszerre 2 munkahelyet is és végül olyan szerencséje volt, hogy dönthetett, hogy melyiket választja.
2016.február 19.- én megszületett Lora.
Én nem akartam ebbe beleszólni, nem akartam befolyásolni, végül egyedül döntött.
2016. decemberében került oda, gondolta milyen jó lesz, mert rugalmas munkaidő és különféle jó dolgok lesznek...., na igen, persze, így gondolta, aztán egyre jobban a munka volt a minden, szinte mi megszűntünk számára....
Sok vita volt, én ideges voltam, alig voltunk együtt, semmi nem volt jó...
Éltünk egymás mellett.

 Aztán tovább bonyolódott minden...
Zoé iskola kezdése nem ment olyan egyszerűen, nagyon nehezen szokta meg és anyumról is kiderült, hogy nagyon beteg...
2017. nyarán kimentünk anyósomékhoz Angliába 2 hétre, aztán még augusztusban 1 hetet Egerben voltunk....
Szerintem valahol itt kezdődtek a gondok igazán, csak sajnos egyikünk se vette a fáradtságot, hogy leüljünk és beszéljük meg a problémákat és ez szépen lassan addig gyülemlett, míg 2017. október 12.- én leültünk beszélni.....
 Tudnotok kell, hogy időközben jelei mutatkoztak annak is, hogy a párom nem szívesen jön haza, órákat telefonált mással a ház előtt vagy csak lent az utcán....
Mi másra gondolna ilyen esetben az ember, mint hogy belépett egy 3. személy...
Ekkor kaptam egy hívást segítő jeleggel, hogy figyeljek oda, mert valami nem stimmel, ami már csak nyugtázta a feltevésemet....
 Szóval leültünk beszélni, amit én kezdeményeztem, de nem számítottam rá, hogy ilyen kimenetele lesz, mint ami lett...
Felsorolta a hibáimat, én kérdeztem van valakije, azt mondta nincs...., teljes csalódottságomban és igazat adva arra amiket felsorolt, úgy éreztem, hogy erre én nem vagyok képes, hogy tovább így folytassuk, mind annak ellenére, hogy nagyon szerettem és többször megkérdezte, hogy hagyjuk vagy javítsuk meg a kapcsolatot, úgy éreztem ezen már nincs mit megjavítani, ráadásul éreztem, nem is, inkább tudatában voltam, hogy neki más is van, még akkor is, ha eddig nem is történt semmi köztük...
Hoztam egy döntést, amit akkor nem gondoltam végig milyen kimenetele lesz és mi jön majd ezután....
Akkor éjjel Ő elment, mielőtt kilépett az ajtón éreztem, hogy nem lenne szabad elengednem, de tudtam, hogy már késő, már hiába próbálnám visszacsinálni semmi értelme...
Itt maradtam 3 kicsi gyerekkel, akik akkor 6 és 4 évesek és 20 hónaposak voltak...

Legközelebb elmesélem, hogy mi történt ezután....